Ami szép, az szép – ráadásul jó is!

A Yamaha sokáig nem igazán érzett rá a custom témára. A Viragók jó motorok voltak, megbízható V2-esekkel, de a nyolcvanas évek softchopper-divatja rendesen rajtuk hagyta a nyomát. Sok króm, sok ív, számos barokkos részlet – mire eljött a kilencvenes évek közepe, ez a forma már kezdett nagyon tegnapinak tűnni.

Amikor 1997-ben megjelent a Drag Star 650, és hirtelen összeállt a kép. Hosszú, lapos, egyszerű, jó arányú motor lett, hátul a Softaileket idéző vonalakkal. A Classic pedig még rátett erre egy lapáttal: ballonosabb első kerék, nagy sárvédők, vaskosabb kiállás. Ha ma egymás mellé állítunk egy korabeli Viragót és egy szép Drag Star Classicot, nem nehéz eldönteni, melyik öregedett szebben.

Persze annak idején mindent megtettek a tulajdonosok, hogy próbára tegyék a formatervezők munkáját. Rojtos bőrtáskák, szegecsek, plusz lámpák, markolathínár, sasok és minden elképzelhető króm kiegészítő került ezekre a gépekre. A Drag Star Classic még ezt is meglepően jól túlélte. Ma viszont pont a gyári vagy ahhoz közeli példányok mutatnak igazán jól – mint ez itt a Red Baron készletében.

A technika kevésbé volt forradalmi, de erre semmi szükség nem volt. A Yamaha a Virago 535 jól bevált V2-eséből indult ki, a furatot és a löketet is megnövelték, így lett belőle 649 köbcenti. Nagyjából 40 lóerő és 51 Nm nyomaték jutott a Drag Starnak, tehát gyorsulási versenyre már új korában sem ezzel kellett nevezni.

Bóklászni viszont príma vele. A léghűtéses V2-es alulról szépen dolgozik, nem kell állandóan forgatni, és nem történik semmi váratlan, ha az ember nagyobbat húz a gázon. Érezni rajta, hogy nincs kihegyezve, nem préselték ki belőle az utolsó lóerőt. Ennek ma, a húsz-huszonöt éves használt motorokat nézegetve már egészen más jelentősége van, mint amikor újonnan álltak a szalonban.

Szerethető részlet a kardánhajtás is. Nincs láncspray, nincs feszítés, nincs összekent hátsó felni, csak időnként megkapja, amit kér, majd teszi a dolgát. Az ötfokozatú váltó ugyanilyen problémamentes darab, rövid úton, pontosan kapcsolható.

A Classic ráadásul nemcsak nagynak akar látszani. Hosszú motor, 1625 milliméteres tengelytávval, van rajta hely rendesen, az utast sem egy bélyeg méretű ülésre száműzték. Álló helyzetben persze érezni a tömegét, de az alacsony ülés sokat segít, elindulva pedig hamar eltűnik a mérete.

A futómű már kevésbé szereti, ha elfogy alóla az aszfalt. Elöl 140, hátul 86 milliméter a rugóút, tehát egy kátyús mellékúton gyorsan kiderül, hogy ez mégiscsak cruiser. Normális úton viszont stabil, nyugodt és könnyen vezethető, hosszabb távon sem kell birkózni vele.

És itt jön a Drag Star 650 Classic egyik nagy trükkje. Rendes nagymotor benyomását kelti, nem néz ki tanulógépnek, közben a teljesítménye barátságos, a kezelhetősége sem ijesztő, ezért A2-es jogosítvánnyal is szóba jöhet. Nem az a motor, amit az első szezon után feltétlenül le akar cserélni az ember.

A formáján pedig lassan harminc év után sincs mit magyarázni: egy szép Drag Star Classic ma is pont úgy néz ki, ahogy egy klasszikus japán cruisernek ki kell néznie. Ha ilyesmit keresel, érdemes kipróbálni. Mi bátran ajánljuk.

Műszaki adatok:

Motor: léghűtéses, négyütemű, V2-es, SOHC vezérlés, hengerenként 2 szelep

Hengerűrtartalom: 649 cm³

Legnagyobb teljesítmény: 40 LE (29,2 kW) 6500/perc fordulaton

Legnagyobb nyomaték: 50,9 Nm 3000/perc fordulaton

Sebességváltó: 5 fokozatú

Szekunder hajtás: kardántengely

Ülésmagasság: 710 mm

Tengelytáv: 1625 mm

Szabad hasmagasság: 145 mm

Menetkész tömeg: kb. 247 kg

Üzemanyagtartály: 16 liter