Mikor érdemes szakavatott céghez fordulnunk a napi ügyeink intézésre?

Amikor az adott folyamat speciális szakértelmet igényel és akár veszélyes is lehet, ha magunk próbáljuk intézni. 
Így van ez a motorkerékpárok adás-vételénél is. 
A mai cikkünkben kicsit mélyebben belemegyünk, hogy milyen buktatói lehetnek a szabadpiaci motor értékesítésnek?
Tehát tegyük fel, hogy elhatározod, hogy megválsz az eddigi motorodtól, vagy megválsz tőle, de közben szeretnél egy másikat vásárolni. 

Az elhatározás után természetes, hogy rögtön az internet adta lehetőségekhez nyúlsz, és meghirdeted különböző portálokon, bár kicsit bizonytalan vagy abban, hogy jó áron tetted-e fel, jók-e a fotók, stb.. 
És közben vársz, várod az első hívást, és várod már a pillanatot, hogy megszámolhasd a pénzt. De nem tudod, hogy ez mikor fog bekövetkezni, tehát BIZONYTALANSÁGBAN érzed magad. 

Majd eljön az első hívás, és örülsz neki nagyon! De kiderül, hogy csak érdeklődtek a motor után, de még nem jönnek megnézni. Most CSALÓDOTT vagy. 
Aztán jön egy másik hívás, ami már komolyabbnak tűnik, de kiderül, hogy még nincs meg a pénze az érdeklődőnek, de egyébként nagyon szívesen megvenné a motorod. Ezek után SZOMORÚ vagy. 

Aztán hívnak, eljönnek megnézni, majd közlik, hogy köszi, de még megnéznek másik motorokat is. Ekkor FÉLELEM fog el, hogy egyáltalán megveszi-e valaki motorod.  Aztán jön valaki, aki megnézi, de a szakértő barátja leminősíti a motorod. Ilyenkor DÜHÖS leszel. És majd jönni fog olyan valaki is, aki megkér, hogy intézz rá hitelt, vagy szállítsd házhoz, stb.... stb.... ekkor már MÉRGES leszel.

Ja, és a motorod még mindig nincs eladva.  Aztán az érdeklődők sorát, nem biztos, hogy szívesen beengeded az otthonodban, felmerül az esélye, hogy hamis pénzzel fizetnek neked, vagy próba kör során megsérül a motorod, amit nem fog tudni kifizetni. Vagy próbakör alatt szabálysértést követ el, amit majd neked kell kifizetni.  Vagy eladod a motorod, és két nap múlva erős fizikumú emberkék megjelennek a házad előtt, hogy elromlott a motor és azonnal add vissza a pénzüket.....   

A felsorolt példákat kivétel nélkül megtörtént esetek alapján soroltuk fel, tehát a mindennapokból vett esetek !! Veled is megtörténhet. 

A Red Baron azért alakult, hogy a motorozást és motorosokat segítse több évtizedes szakértelmével, tapasztalatával. 

A felvásárlással is pont ez a helyzet. Nézzük, hogy néz ki pontosan egy motor eladás a Red Baronnál.  • A motorod előre egyeztetett időpontra elhozod a hozzád közelebb eső Red Baron üzletbe. 
• Személyes tanácsadó kolléga fogad téged és elmondja, a felvásárlás folyamatát, megkínál egy kávéval
• A motorodon szakszervizünkben részletes állapotfelmérést végeznek kollégáink, valamint diagnosztikai vizsgálatnak is alávetik, tehát egy objektív műszaki állapotlap lesz a kezünkben
• Ezt követően leülünk és átbeszéljük a motorod állapotát
• Majd ajánlatot teszünk a megvásárlási árra
• Amennyiben elfogadod az ajánlatot, adás-vételi szerződést írunk, 
• Majd átutaljuk neked a vételárat  

A Red Baron felvásárlási rendszere 
• Biztonságos
• Objektív méréseken alapul
• Szakszerű
• Kényelmes, gyors
• Korrekt alapú
• Nem csak eladhatsz, hanem azonnal cserélhetsz másik motorra !
• Az adás-vételi szerződés megkötése után nem élünk feléd semmilyen reklamációval
• A vételárat utaljuk, gyors és biztonságos  

Van eladó motorod ? Vagy az ismerősödnek ? --> Bízd magad szakértőkre, fordulj a Red Baron-hoz motorod eladásával, várjuk jelentkezésed !