A világ nem elég - Honda CRF1000L Africa Twin -

Egy ilyen legendás nevet feltámasztva a Honda nem hibázhatott, nem engedhette meg magának, hogy csak közepes motort mutasson be: amikor 2016-ban a boltokban került az 1000 köbcentis változat, sokan még szkeptikusak voltak – az aggályok viszont mindenkinél eltűntek, amint kipróbálták az Africa Twint.
Ugyan az 1988 és 2003 között gyártott nagy előddel szemben itt nem V-motor, hanem soros van a vázban, de a kéthengeres építésmód megmaradt. Sokan aggódtak azon, hogy a Varaderóhoz vagy a VFR1200X-hez hasonlóan ez is inkább elhízott túramotor lesz, mintsem nagyköbcentis terepes, de a japánok ezúttal nem engedtek meg maguknak hasonló hibát: az elöl 21, hátul 18 colos kerekek azonnal árulkodnak a lehetőségekről.
Rugóútban sincs hiány: elöl 230, hátul 220 milliméterrel gazdálkodhatunk – igazi csemege, hogy a futómű a gép mindkét végén, az összes paraméterében állítható. A sorkettes építésmód is szerepet játszik a jó terepképességben: mivel kisebb a helyigénye, a tömegközpont is jobb helyre került és a hosszabb lengőkar, valamint a hátsó rugóstag beépítése is optimálisabb, mint amit egy V2 lehetővé tett volna. A tengelyterhelés 50-50, azaz a könnyű vezethetőség garantált.
A Hondánál úgy tűnik, direkt nem mentek bele a teljesítmény-háborúba, cserébe egy istenien hangolt 95 lóerős blokkot szereltek az acélvázba, amely a felesleges csúcsteljesítmény helyett már alacsony fordulaton megjelenő pazar, 98 Nm-es nyomatékot kínál. A hatfokozatú váltó magától értetődően precíz – a kiosztás remek, a kéthengeres karaktere zseniális, akár aszfalton, akár terepen túrázgatunk.
A 998 köbcentis négyütemű főtengelyét 270 fokkal ékelték el – aki nem akar számolgatni, annak elmondjuk a lényeget: úgy szól, mint egy sportos V2-es, bámulatos hangkulisszával kényezteti a fület még széria kipufogóval is! Nem csak kiforgatva dögös, már kétezres fordulat fölött szépen duruzsol, az autópályatempót 4200-nál eléri, azaz nem kell szétforgatni, így a fogyasztás is 4,5 literen tartható.
Számos technikai finomság jutott a CRF-nek – az anti-hopping kuplung az egyik kedvencünk, de aki szeretné, robotizált duplakuplungos váltóval is kérheti az Africa Twint. A blokkolásgátlós fékrendszer alap, hathatósan segíti az első, 310 milliméteres tárcsákat felügyelő radiális négydugattyús nyergeket és a hátsó szóló nyergecskét a 256-os tárcsa fölött. A terepezőknek fontos infó, hogy az ABS hátsó része gombnyomással kiiktatható. A biztonságért a HSTC menetvezérlő elektronika is tesz – ha leegyszerűsítjük az összetett működését, akkor gyakorlatilag kipörgésgátlóként dolgozik.
Az ülésmagasság 870 milliméter, de a nyerget szerszám nélkül is lejjebb tehetjük két centivel. A túrázóknak fontos opció, hogy gyári csomagtartó-rendszert is elérhető az Africa Twinhez, ami az ügyesen kialakított szélvédővel és a LED-es fényszóróval együtt tényleg mindenes világjáróvá teszi a CRF1000L-t.

 

Műszaki adatok

Motor: folyadékhűtéses négyütemű kéthengeres, 998 cm³      
Végsebesség: 225 km/h 
Váltó: hatfokozatú
Hajtás: lánc
Hasmagasság: 250 mm 
Ülésmagasság: 870 mm
Száraz tömeg: 228 kg 
Üzemanyagtartály: 18,8 l 

 

2020.09.28