Az első rendes nagyrobogó: Yamaha Tmax 500, 2006 -

A karburátoros kéthengeres simán tudta a 40 lóerőt, a végsebessége pedig elérte a 160 km/órát. A szaksajtó ódákat zengett, milyen stabil, milyen stramm az egyenesfutása és jé, kanyarodni is lehet vele. A vevők is jól fogadták. Nem városi robogónak szánták, hanem az agglomerációból ingázóknak, esetleg azoknak, aki hétvégén túrázni is szeretnének. Erre tökéletes volt: az automata váltó szépen dolgozott, miközben a 38 milliméteres első villák szinte motoros élményt adtak.

Nem véletlen, hogy sok, kényelmet kereső biker átült a Tmaxra, míg azok, akik kisebb robogójuk helyett valami komolyabbat kerestek, örömmel vették birtokba a két személy számára is tökéletesen kényelmes Yamahát. A 197 kilós gép bevált, a gyár pedig reagált az igényekre, hiszen magasabb túraplexit és hátsó dobozt is kínált hozzá.

 

2005-ig nem is nyúltak hozzá: akkor többek között injektort kapott és öt lóerővel megizmosodott. Az általunk kínált példány is ilyen, a ráncfelvarrás utáni példány. Csodás kék szín, dupla tárcsafék – szép és használható egyszerre. A műszerfal kicsit autós, de informatív. Ránézünk és rögtön tudjuk miről van szó. A kapcsolókkal ugyanez a helyzet, a tervezéskor a használhatóság volt a jelszó. Ennek jegyében az ülés alatt tisztességes tárolórekeszt találunk; egy személy heti túracuccát kis híján ide is be lehet rámolni.

 

A Tmaxnál a fékek is végre rendben voltak, nem csak puha zselés érzést adtak, mint a korábbi robogók generációi. A jó vezethetőségben a trükkösen megtervezett acélváz is szerepet játszik, hiszen a kategóriára jellemző nyaklás és hajladozás nincs jelen. A robogóktól eltérően a fekvő kéthengeres nem a lengővillához, hanem a váz aljához van csavarozva, ami többek között a merevségnek is jót tett. A váz elején viszont számoltak az oldalirányú rugalmassággal, hogy a könnyed dönthetőség érzése megnyugtassa a vezetőt. Valóban szokatlanul jó érzés kanyarogni vele.

 

Érdekesség, hogy a blokkban nem kiegyensúlyozótengely dolgozik, hanem a két dugattyúval ellentétesen mozgó harmadig dugattyúcskával rendelkezik – ez egyébként a cseh CZ konstruktőrének, a V4-es négyütemű 350-es GP motor tervezőjének, Frantisek Pudilnak a szabadalma.

 

A Tmax-szal a Yamaha mérnökei több mint egy évtizedre előre megalkották az etalont. Utódja, az 530-as még mindig a világ legjobbjának számít. A konkurensek az erényeit ugyan le tudták másolni, de sikereit még senki sem tudta elbirtokolni.

 

 

Műszaki adatok

Motor: négyütemű, kéthengeres soros motor, DOHC

Hengerűrtartalom: 499 cm3

Sűrítési arány: 10,1:1

Furat x löket: 66 x 73 mm

Max. teljesítmény: 45 LE (32 KW) 7500 /min-nál

Max. forgatónyomaték: 47,6 Nm 6250 /min-nál

Váltó: fokozatmentes variátor

Kuplung: többtárcsás

Váz: dupla acél bölcsőváz

Futómű elöl: teleszkópvilla,

Futómű hátul: központi rugóstag

Rugóút elöl / hátul: 120/120 mm

Tengelytáv: 1575 mm

Fék elöl: 267 mm-es dupla tárcsafék, kétdugattyús féknyereg

Fék hátul: 267 mm-es tárcsafék, kétdugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 - 14

Gumi hátul: 150/70 - 14

2014.09.30