Ez a wellness, nem a pancsolás - Yamaha XV1900 Midnight Star, 2006 -

Vannak motorok, amelyek formatervét igyekeznek úgy megrajzolni, hogy brutális dögnek tűnjenek, egy monolitnak, akkorának, mint másfél piramis. A műanyagból fröccsöntött idomok és elemek alatt viszont gyakran vékonyka váz, apró motor és filléres megoldások találhatók. Na, ez a gép nem ilyen.

Úgy tárjunk szét karunkat, mintha a világot készülnénk átkarolni, majd odébb hajítani: a 110 centi széles kormány mögött ez nem is tűnik lehetetlennek. Elég egy gázfröccs és a V2-es úgy villant 155 Nm nyomatékot, hogy kedvünk támad a naprendszert is magunk mögé kötni és megszégyenítően végigcibálni a Tejúton.

A japánok közül a Yamaha volt az első, aki felismerte, hogy a custom piacon nem elég, ha valami úgy néz ki, hanem olyannak is kell lennie. Mivel a példakép egyértelműen az amerikai léghűtésesek voltak, belátták, nem kamu bordákkal kell trükközni, hanem minden legyen az, ami.

Két, majdnem literes henger: erő tényleg bőven van, nem csak füllentve áradozunk róla, mikor már jobban megy, mint ahogy ráz. 4750-es fordulaton már 90 lóerő feszíti a szíjat: ágaskodni nem akar, de kicsit túltekerve a markolatot kipörren a hátsó kerék – kis gyakorlattal egész szépen lehet kenni a fenekével.

Mindezek ellenére méretei viszont nyugalmat sugároznak. Az öncélú virtuskodás távol áll az XV-től: a gyári tartozékokkal gazdagon felszerelt gép a vagány erő ellenére is uras, elegáns hangulatot áraszt. A hatalmas túraplexi, az oldaldobozok, a háttámla és a csomagtartó nem a száguldozásról szólnak, igaz, a jó aerodinamikai kiképzésűk miatt még akkor sem szólnak bele az egyenesfutásba, ha nagyobb tempóval döngetünk az autópályán, útban a legszebb tengerparti strandok felé.

Az üléspozíció feneket és derekat kényeztetően komfortos: széles, öleli körbe a hátsónkat – hidd el, nem csak a vezetőnek lesz jó dolga, az utasok is egyenes háttal, jó térdszöggel nézelődhetnek. Filozofálásra hajlamosaknak őszintén ajánljuk: százzal kocogva, kétezerötszázas fordulaton mindenkiből előjön az aszfalt-Nietzsche: a békésen mocorgó dugattyúk lágy rezgései és a decensen morgó kipufogó könnyen kiverik a fejünkből a zavaros hétköznapokat.

Amikor 2006-ban bemutatták a Midnight Start, bevallottan merítettek a harmincas évekkel art deco formavilágából. A lámpák kontúrja, a műszerek számlapja, a hegyes irányjelzők, az áramvonalakat idéző díszcsíkok mind időutazásra csalogatnak: még ha technikailag teljesen modern is, pár száz méter után kimossa fejünkből a jelen minden terhét. Azt hiszem, sokunknak ez az igazi wellness: ne a pezsgőfürdő masszírozza a feneket, hanem 1900 köbcenti, nem igaz?