Vigyáz az életünkre - Honda CBR600RR, 2010 -

A 600-as CBR mindig afféle jolly jokerként élt fejünkben. Kicsi, de kényelmes, erős és kezelhető, pörgethető, ám mégis tartós – a legjobban sikerült szériának pont a 2009-ben bemutatott, C-ABS rendszerrel felszerelt változatot tartják. Nem véletlenül.

Nézzék meg jól ezt a gépet, ebből a színváltozatból kevés fut idehaza, pedig az egyik legmenőbb dizájn az összes közül. Elsőre még azt is elfeledteti, micsoda technikai finomságok vannak az idomok alatt. Nem is a blokk 107 lóereje a csoda, hanem a fékrendszer - a Honda volt az első, aki a kombinált blokkolásgátlót úgy meg tudta csinálni, hogy az egy kihegyezett sportmotoron is megállja a helyét.
Nem csoda, rengeteg tapasztalat állt mögöttük, hiszen évtizedek óta a féktechnika-fejlesztések úttörői. Hozzájuk fűződik az egyik első, nagy szériában gyártott tárcsafékes gép, a CB750, de már 1982-ben kombiféket kapott a Gold Wing túraóriás. A mechanikus ABS öt évvel később jött: a VFR kapta meg ’87-ben. Ezt követően, látva a korai rendszer tökéletlenségeit, jöttek a folyamatos fejlesztés évei: 1992-ben jelent meg az első, valóban használtónak nevezhető ABS az ST1100 Pan Europeanen.
A túrázók után eljött az idő, hogy a sportmotorosok is megbarátkozzanak az életvédelemmel – nem csoda, a tulajdonosok nagyon nagy hányada az életben nem megy versenypályára a rakétájával, leginkább közúton használja – a CBR ez ellen nem is lázong, hiszen kompakt mérete, fordulékonysága és a felkínált üléspozíció még a városi haladást sem teszi tönkre.
Az ezres CBR-ekről ismert féknyereg a kamikázék védelmét szolgáló ABS nélkül is remek, hihetetlenül adagolható és hatékony. A két 310 milliméteres tárcsa és négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek mellé hátra is jutott egy korrekt 220-as tárcsa. A felhasználói tapasztalatok azt, hogy minőségi, végiggondolt és strapabíró szerkezet a 2010 milliméter hosszú, 685 mm széles 600RR. 
Rendkívül jó a blokk hangolása: 3000-nél már szépen húz, rángatás nélkül csoroghatunk a forgalomban. 6000-es fordulatnál nagyon megindul, de amikor azt hinnénk, hogy ennyi, valahogy 9000-nél még előkerül némi tartalék, hogy még keményebb legyen a sprint. Nem csak egyenesekben király: a futómű hangolását istenien eltalálták, a pillekönnyű hatszázas úgy borítható rá az ívekre, mintha valami számítógépes játékot játszanánk.
Utcai használatban 4,5-6 liter körül tatható az étvágy. Túrázni simán lehet vele, több cég is kínált magasabb plexit a 600RR-hez. Utasülése aránylag szimbolikus, de kis mérete ellenére megfelelő helyet kínál egy társnak.
Nem kell lemondani a mindennapokról a sportosság érdekében, de az izmok sem mennek a valós élet rovására. A kombinált blokkolásgátlóval szerelt 600RR briliáns alternatíva annak, aki élhető és fenntartható sportmotort vinne haza. Az, hogy nagyon jól néz ki, az már csak drágakő az aranygyűrű tetején.

 

Műszaki adatok

Motor: négyütemű, négyhengeres, DOHC négyszelepes, 599 cm3
Üzemanyagképzés: Dual Stage Fuel Injection (DSFI) befecskendező
Váltó: hatfokozatú
Hajtás: lánc
Futómű elöl: 41 mm-es HMVAS fejreállított minden paraméterében állítható villa
Hátsó futómű: Unit Pro-Link HMAS minden paraméterében állítható központi rugóstag
Üzemanyagtank: 18.16 liter
Ülésmagasság:  820 mm 
Száraz tömeg: 156.5 kg

2017.08.22