RED BARON GYŐR MOTOROS TÚRA 2014 MÁJUS

A túra kezdő motorosoknak készül, amely leginkább tapasztalatok megszerzésére irányul!
(Nincs feszített tempó, nincs óriási távolság)

 

Egy kis kedvcsináló a kiránduláshoz

Kisbér – Mini Magyarország
A kisbéri Mini-Magyarország parkban olyan híres építmények kicsinyített mását tekinthetik meg a látogatók, mint az egri vár, a soproni Tűztorony, a tihanyi Apátság, a szegedi Dóm vagy a hortobágyi kilenclyukú híd. A kisbéri tó partján parkosított környezetben, virágágyások között helyezték el az épületek 10-szeres és 25-szörös kicsinyítéssel készült makettjeit.

 

Ászár – Mini skanzen
Ászáron a tájház mellett épült fel egy miniskanzen, amely 22 épület kicsinyített másával mutatja be a Dunántúl népi építészetét. Az ászári skanzenben csaknem 1500 négyzetméteres zöld területen lakóházak mellett szélmalom, kovácsműhely, templom kicsinyített mása kapott helyet.

 

Székesfehérvár – Bory vár
BORY JENŐ (1879-1959) építészmérnök, szobrászművész különleges építészeti, szobrászati műalkotását, a Bory-várat saját elgondolásai, tervei alapján két keze munkájával hozta létre.
Emléket emelt művészi álmainak, a munka- és a hitvesi szeretetnek. 1934-ben nyitotta meg a látogatók előtt is a Boy-várat, amelynek építését még 1912-ben kezdte el a Székesfehérvár szélén vásárolt egy holdas területen. 1959-ben bekövetkezett haláláig a Boy-vár helyreállítására a látogatók fogadására, vezetésére fordította energiáit. A vár építőanyaga túlnyomóan beton és vasbeton, de szobrainak megformálásához is szívesen nyúlt a kedvelt anyaghoz. A várat benépesítette szobraival. A műteremben saját és felesége alkotásain kívül neves művészek képei is megtalálhatók. Valójában a Bory-vár Bory Jenő és felesége közös művészi alkotása. Az alkotóművész leszármazottai szeretettel őriznek meg mindent eredeti alakjában és gondoskodnak a fenntartásról. 8000 Székesfehérvár, Máriavölgy utca 54., Jegyár: Felnőtt 800 Ft, diák és nyugdíjas 400 Ft

Mindenkit szeretettel várunk!