RED BARON TÚRAKLUB GYŐR - haladó túra

Egy kissé rendhagyó túrát állítottam össze Nektek, amelyben kérésetekre most fontos szerepet kap a gasztronómia is, nem csak a látnivalók.

Hont - Gyógyító forrás a Tsitári völgyben

A Csitári (Kutyika) csodatevő forrás és kápolna Drégelypalánk és Hont között, a 2. számú főúttól kb 1km-re található a Csitári forrás és a kegyhely, a Csitári kápolna, mely a forrás miatt ismert zarándokhellyé vált. A Csitári források közelében már a középkorban két kápolna állt, s állítólag Drégely várából is idejártak imádkozni a "titokzatos alagúton át". Gyönyörű környezetben áll a Csitári kápolna.

Édes Otthon Vendégház és Vendéglő

Étkezési és vásárlási lehetőség is egy helyen, a Lek-Vár-Lak-ban, ahol Nagybörzsöny számtalan házi készítésű szörpjeit, és lekvárjait is megvásárolhatjátok.

 

Nagybörzsöny – vízimalom

A főtértől két perces sétára található az evangélikus templom szomszédságában az Antal-féle műemlék vízimalom.
Az 1570. évi török összeírásban Börzsönyben két malmot írtak össze a mohamedán adószedők. Forrásaink szerint az 1700-as években több molnárcsalád is élt a településen. A helység belterületét ábrázoló 1783. évi térkép a Börzsöny-patak mentén összesen négy malmot ábrázol. A 20. század első felében szintén négy malom őrölt az akkor kétezer fős községben. (Belépődíj: 400 Ft)

Kézműves Sajtosház Nagybörzsöny

Nagybörzsöny legfinomabb kézműves sajtjai, illetve sajtból készült különlegességek vásárolhatóak meg.

 

Attila korcsmája

Ahol finom hűsítőkkel, vagy kávéval zárjuk a programjainkat Börzsönyben.

 

Mindenkit szeretettel várok!

Machinek Attila
túravezető