Red Baron Túraklub Győr - Novemberi Túraélmény Találkozó

Helyszín: Győr- Red Baron Győri üzlete (Mécs László utca 1. Győr 9024.)


2017 november 11.-én reggel tíz órától gyülekeztek a résztvevők. Nyitás után páran már ott voltak A fogattatás mindenkit meglepett, aprósüteménnyel, üdítővel, ásványvízzel megterített kis pult fogadta a túratagokat.
A reggeli kávé mindenki számára ébresztőként hatott. Az idő múlásával egyre többen jöttek és az üzlet motoroktól szabadon hagyott területeit kis népes csoportok foglalták el. 
Volt, aki családostól jött és persze volt, aki csak tiszteletét tette majd rövid beszélgetés után távozott.
Beszélgettünk az elmúlt évről, amely tényleg túrákban és persze új helyszínekben színesebb volt az eddigieknél. Voltak, akik már a következő szezont másik motorral kezdik és mindenki eszmecserélt az ott dolgozókkal, illetve egymással a közös tapasztalatokról. Nagy öröm számunkra, hogy folyamatosan újabb tagok jelentkeznek, és persze a Red Baron üzletpolitikáját ezúton erősíteni tudjuk az érdekes és színvonalas túrák lebonyolításával.
Dél körül a jelenlévőket pizzával vendégelték meg, mely a képeken is látszik, hogy nem kellett segítséget hívni, hogy elfogyasszuk.
A következő év terveiről is beszélgettünk, amit mindenki nagy lelkesedéssel vár. Az üzletben található motorok nagy népszerűségnek örvendtek.
Összegzés képen jó hangulatban és még szorosabb kapcsolatot eredményezett az idei szezon. Remélem jövőre még színesebb túrákat tudunk szervezni, és újabb kezdő túratagokat számolhatunk sorainkba.
Meg egyszer mindenkinek köszönöm a 2017.-évi túra szezonban való részvételt, és persze mindazoknak a motorosoknak, akik ebben a munkában segítettek.

Hegedüs Csaba,
túravezető