RED BARON TÚRAKLUB GYŐR

A túra kezdő motorosoknak készül, ezért 80 km/h sebességgel haladunk, nincs feszített tempó és nincs kanyar vadászat!

 

Az Augusztusi túránk most „végre” másik irányba indul, elhagyjuk a „szeretett” 82-es utunkat és elindulunk az Ország nyugatibb csücske felé. Mégpedig, a régi 85-ös úton elindulván, első pihenőnket Kapuvárnál tervezem. Itt csak egy szusszanásnyi időnk lesz, egy pici frissítőt magunkba önteni, utána egyenesen az egyik célállomásig húzzuk. Ez nem más, mint Kőszeg, ahol Országunk egyik legnevezetesebb védővára található.

Legismertebb ostromát az 1532-ben Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el, aki ellen Jurisics Miklós várkapitány mintegy ezerfőnyi, kisebb részben katonáiból, de inkább a bemenekült környékbeli jobbágyokból szervezett védősereget. A huszonöt napos viadal során az Oszmán Birodalom hadai minden lehetséges eszközt bevetettek.  

A vár és a Város egy részének megcsodálása után szükségünk lesz valami harapni való után nézni, s miután megtömtük a bendőinket, s kipihentük az étkezés fáradalmait J folytatjuk utunkat Sárvár felé. Itt szintén pihenőt tartunk, s itt besétálunk a Főtérre, ahol megnézzük a Sávári méltán híres Városházát a sétáló utcában. 

Itt tudunk majd egy finom fagyit enni, vagy egy jégkása frissítő hidege után újult erővel nekivágni a visszafelé vezető utunknak.

Kérlek Benneteket, hogy szendvicset és innivalót hozzatok magatokkal.

 

Kérlek, hogy a túrára teli tankkal érkezz!

Ha szeretnél szép környéken és kezdő túrán motorozni, akkor gyere el!

 

Szendi Zsolt

túravezető