RED BARON TÚRAKLUB PÉCS - októberi túra beszámoló

Októberi és egyben idei utolsó túránk napján ködös hideg idő örvendeztetett meg minket.

 4 fős kis társaság gyűlt össze 4 motorral a Red Baron pécsi üzletének parkolójában.

A Red Baron parkolóját a 6-os útra kanyarodva hagytuk el, majd Kozármisleny felé tartottunk és az 57-es úton haladtunk Mohács felé, ahol a benzinkútnál tartottuk az első pihenőt.

Tankolás és némi napozás után, felmelegedve gurultunk is tovább Udvar felé, ahol rövid várakozás után átkeltünk a határon.  Sima aszfaltú utakon „faltuk” a kilométereket egészen Kiskőszegig/ Batina/. Itt lekanyarodtunk a főútról és a kertek alján keskeny, de remek minőségű utacskán motoroztunk célunk, a batinai emlékmű felé.

 A parkolóban hagyott mociktól pár perces sétára meg is láthattuk az emlékművet, amit 1946-ban Antun Augustincic építtetett.

 A batinai csata 1944. november 11-30-ig tartott, amelyben a Vörös Hadsereg katonái és a partizán alakulatok vettek részt, így megalapozták Baranya felszabadulását a németek alól. Feltételezések szerint csak néhány nap alatt a Vörös Hadsereg kb. 2000 katonája vesztette életét. Az idős helyi lakosok ma is mesélik, hogy 1944-ben a Duna napokig vörös volt a sok vértől. A csata után, a legerősebb ütközet helyén építették az emlékművet Vörös Hadsereg tiszteletére.

Az emlékmű központi része 27 méter magas monumentális obeliszk, hegyén van a nyolc méter magas, bronz Győzelemszobor. Az emlékmű különös jellegzetessége, hogy tömegsír is van benne, amely a Vörös Hadsereg 1297 elesett katonája maradványait őrzi.

Megcsodáltuk még az emlékmű oldalán elhelyezkedő rendkívül aprólékosan kidolgozott,  csatajeleneteket ábrázoló domborműveket, a csodálatos kilátást és pár fotó elkészülte után ismét nyeregbe pattantunk s meg sem álltunk a közeli Csúzáig, ahol finom és nem utolsó sorban forró ebéd várta az éhes, fagyos társaságot.

Felmelegedve, a fantasztikus haltöpörtyűvel jól belakva, a táblák által ránk szabott 40 km-es sebeséggel, álmos tempóban csorogtunk át a bájos falun.

Csúzát elhagyva, kicsit fázós, de élvezetes motorozás következett Pélmonostoron át Beremendig, ahol a határt átlépve, túránk utolsó szakaszához érkeztünk.

Beremendtől, Nagyharsányon, Túronyon át az 58-as úton Pécsig húztuk a gázt.

Idei utolsó, kicsit fagyos túránk végül a pécsi Red Baron üzletének parkolójába ért véget, ahol természetesen a célfotó is elkészült.

Ne feledjétek, márciusban újra találkozunk!  :D

A következő túráról a www.redbaron.hu honlapon, Facebookon/redbaronhungary és az üzletben is tájékozódhatsz. 

Gecseiné Sz. Zsuzsa

Túravezető