RED BARON TÚRAKLUB TÖRÖKBÁLINT - Áprilisi túra beszámoló

Gyülekezőnk alkalmával a Red Baron parkolója megtelni látszott,  hiszen 25 motor nem kevés helyen fér el. Öröm volt látni, hogy egyre több motor hátsó ülése is foglalt. Indulás előtt tartottunk egy röpke egyeztetés, csoportkép készítés után pedig felbögtek a motorok és indulásra készenálltunk. Gyönyörű látvány volt a visszapillantó tükörbe. A motorok mennyisége láttán az egyik tanácsadó kollégám is csatlakozott a menethez és biztosította a haladásunkat a körforgalmakban és kereszteződésekben, ezért külön köszönet Jánosnak és az Yamaha R6-osának.

Az 1. számú úton vonultunk Biatorbágyig, ahol letértünk a békésebb mellékutakra. Végig csorogtunk Páty-Zsámbék-Mány-Bicske szakaszon, ahol még egy motoros csatlakozott hozzánk Tatabányáról. Így 26 motorral értük el ismét az 1. számú utat, amelyet néhány kilométer után a 811. számú útra ráfordulva hagytunk el, de itt se maradtunk sokáig, hiszen Csákvár felé kerültünk. Óbarak után megálltunk egy kis nyujtozkodásra és beszélgetésre a repülős emlékhelynél.

Innen Csákvárig haladtunk és letértünk Lovasberény felé, ahol visszatértünk a 811. számú útra és Székesfehérvárig motoroztunk. A menetoszlopunk megérkezett a Bory-várhoz, ahol a csoportunk nagy része még nem járt, ezért örömmel vágtunk bele a vár felfedezésébe. Akik már voltak azok a szembe lévő étterembe kávéztak meg.

A várlátogatást követően összeszedtük a csapatot és átvonultunk az Aranybulla emlékhelyig. Merészek és bátrak a meredek ösvényt választva jutottak fel az szoborig, míg a kevésbé bátrak a kövezett utat. A domb tetjén összeálltunk egy csoportkép erejéig.

Mivel oly nagy látszámú volt a csoportunk, hogy egy éttermet nem akartunk leterhelni, így azt a megoldást választottuk a visszafelé útunkat megszakítjuk és a Velencei Korzón, ahol mindenki kedvére ehet valamit.

Étkezést követően a 7. számú úton tértünk vissza a Red Baronhoz, ahol egy kávéval öblítettük le az út porát.

Gyöngyörű időnk volt és jó hangulatú társaság jött össze ezen a túrán is. Remélem a következő túránkon is, ami 2016. május 7-én lesz, legalább ennyien leszünk. 

A követekző túráról a www.redbaron.hu honlapon, Facebookon/redbaronhungary  és az üzletben is tájékozodhatsz.

Kertész Viktória

 túravezető

Egyik túrázónk is beszámolt élményeiről, amely itt olvasható. Köszönet a beszámolóért Zolinak.