RED BARON TÚRAKLUB TÖRÖKBÁLINT - Augusztusi túra beszámoló

Az augusztusi túránkat felhők és riasztó előrejelzések bizonytalanították el. Szombat reggel még Törökbálinton még szemelkélt az eső, de ez nem bátortalanította el a motorosokat és 7 motorral vágtunk neki a útnak. 

A Red Barontól Budakeszi felé vettük az irányt, hogy a fővárosi dugókat elkerülve, a peremvidéket érintve, érjük el Solymárt. Ezt a tervünket keresztül húzta a Szépjuhészné út javítási munkálatai, amelyet a Hűvösvölgyi-Hidegkúti úton tudtunk kikerülni. Pomázon egy kis pihenőt tartottunk és megküzdöttünk egy-egy gigászi fagyival. Tahitótfalunál gurultunk át a Szentendrei-szigetre, ahol már közel volt komppal a Váci rév.

Előző túránkon kicsiben nézhettük meg a Váci diadalkaput, amelyet most teljes életnagyságban csodálhattunk meg. Innen a 2. számú úton haladtunk a Berkenye, Nógrádi lehajtóig, ahonnan már csak néhány kilométer választott el a túránk célállomásáól a Nógrádi vártól. A községben hamar megtalálható a vár, hiszen kimagasodik, és a táblák is segítenek az eligazodásban. A kis csoportunk szusszant egyet, majd bevette a várat, persze a vár kalodáit sem hagytuk békén.

 

A vár bejárást követően, gyors egyeztetést tartottunk az ebédelés helyszínéről, amely végül a Zebegény lett a 12. számú úton. A Duna-partot megcsodálva vettetük be magunkat a Vasparipa vendéglátó egységbe. Ebéd után még a csináltunk egy csoportképet, és elköszöntünk néhány társunktól, és célbavettük a Visegrádi kompot.

Rövid kompolást követően a Duna jobb partjára kerültünk, ahol a 11. számú útat követve haladtunk Budapestig, miközben ismét levált rólunk néhány úti társunk. Csökkentett létszámban 3 motorral értük el a Red Baron Törökbálinti üzlet parkolóját.

 

A követekző kezdő túráról a www.redbaron.hu honlapon, Facebook/redbaronhungary  és az üzletben is tájékozodhatsz.

 

A kezdő túrára az alábbi linken regisztrálhatsz:
 http://tinyurl.hu/8Pbc/

 

Kertész Viktória

 túravezető