Red Baron Túraklub Törökbálint – Júniusi túra beszámoló

Szép júniusi reggeliünk volt, és szépen gyűltek a motorok is a Red Baron pakrolójában, összesen 24 motor. Az indulás előtti megbeszélésen már az esőcseppek megjelentek, ezért igyekeztünk is, még a csoportképről is lemondtunk. De még ez sem volt elég, hogy a hirtelen jött felhőszakadást megússzuk. Sajnos többen nyárias motorozásra készültek farmernadrág, térdprotektorral, ezért ők az első megállónk előtt elbúcsúztak. Intenzív esőzésnek köszönhetően ruházatunk fürdőruhára is cserélhettük volna, de így is elég sokan kitartottunk és érkeztünk meg Csókakői várhoz, ahol ép a Trianoni megemlékezésbe futottunk bele.
Vasparipáinkat leállítottuk rendben, megküzdöttünk a parkolós nénivel, majd megszabadultunk a még nedves ruházatunk nagyrészétől, és falatoztunk, míg a győri csapat megérkezett. 

A két csapat együttes erővel hódította meg a várat, kémleltűk az eget. Az elénk táruló látvány nem kecsegtetett sok jóval, és egyre közeledtek a zivatarfelhők melyet mennydörgés is kisért. Ennek határásra útunkat, hogy az esőt elkerüljük, a múltkori túrán kimaradt Bokodi tó felé vettük az irányt. Sajnos nem elég gyorsan indultunk, így ismét nyakunkba szakadt az égi áldás, de hát „akkor jó motorozni, amikor jól esik”. Mór és Bokod közötti útszakaszt az esőn kívül, a hatalmas vízátfolyások is színesítették. Mint megtapasztaltuk a vörös agyagos vízátfolyás sikossági mutatója elég nagy, és ügyességünket is igénybe vette, hogy a motorunkat egyenesbe tartsuk. 

Szerencsésen megérkeztünk Oroszlány melleti tározóhoz, ahol egy kis mocsárjárással értük el a tavat. Néhány szót váltottunk a helyiekkel, aztán folytattuk menekülő útunkat az esőzés elöl. Többször rákezdett még az ég könnyezni kisebb-nagyobb intenzítással a vissza felé vezető úton.
Megfogyatkozva, de élményekben gazdagon tértünk vissza a Red Baronba, ahol forró kávéval melegítettük át magunkat.

A követekző kezdő túráról a www.redbaron.hu honlapon, Facebook/redbaronhungary  és az üzletben is tájékozodhatsz.

A hatalmas érdeklődésre tekintettel a jövőben túráinkat regisztrációhoz kötjük és létszámlimitet vezetünk be. Ezeket a túrákat kezdőknek szervezzük, a haladóknak külön túrát javaslunk. 

A júliusi kezdő túrára az alábbi linken regisztrálhatsz:
 http://tinyurl.hu/8Pbc/

 

Kertész Viktória

                                                                             túravezető