Az ideális háromnegyed -

Nem véletlen: a háromnegyed literes blokk pont a két kategória között van. Ez a lökettérfogat egykor kifejezetten népszerű volt, gondoljunk csak a hetvenes és nyolcvanas évek kitűnő sportmotorjaira. A kétezres évekre a 750-esek felhíztak ezerre, míg a korábbi ötszázas középkategória gépei feljöttek hatszáz köbcentire. Nem véletlen, hogy a bemutatót követően rögtön nagy siker lett a kisebbik Z – a modern, divatos formájával igazán nagyot tudott robbantani.

A négyhengeres motor soros, menetirányra keresztben beépített. Elődje, a kicsit polgári ZR7 még léghűtéses volt, de ehhez a 106 lóerős teljesítményhez már dukált a hengereket ölelő vízköpeny. Mivel a gép száraz tömege épp hogy elhagyja a két mázsát, férfias gyorsulásra képes a Kawasaki. Emellett nyomatékból is nyugodtan túrázgathatunk, hiszen a 78 Nm már bőven elég ahhoz, hogy ne kelljen lépten nyomon visszakapcsolgatni.

A sportos túrázók gyakran a fejidomos S változatra szavaznak. Ugyan nem volt annyira agresszív a külseje, mint az alapverziónak, de a jól szabott műanyagok pont annyi szélvédelmet biztosítottak, hogy az egész napos autópályás utazás sem készítette ki a vezetőt.

A Z750 üzemanyag-ellátásáról befecskendező gondoskodik, így csuklótól függően egész korrekt fogyasztást érhetünk el – ha jól sáfárkodunk a gázfröccsökkel, öt liter alatt is maradhatunk, de a mazochizmuson túl is simán tartható a hat liter alatti átlagfogyasztás. Felpakolni is lehet, az alpesi szerpentineken bőven látni Z-t hajtó motoros turistákat kemény és puha oldaltáskákkal, plasztik felső dobozokkal.

A Z750 jól motorozható annak ellenére, hogy nincs túlfeszítve az első futóműve. Sokan, akik sportgépről ültek át, „keményebb” olajjal és progresszív rugókkal okosították meg az inkább hétköznapi használatra szánt hagyományos villát.

A Kawasaki jól tartja az árát, ami betudható a megbízható technikának, másrészt az időtálló formatervnek - még most, tíz év után sem vált unalmassá. Naná, egy ilyen szép kék árnyalat sosem mehet ki a divatból.