Nyugodtan hagyd otthon a borotvát - Honda XRV750 Africa Twin, 1991, RC04 -

Pléhbögréből iszod az első kávét. Reggel van, nézed, hogyan bóklászik fel a nap az égre. Majd délben iszol egy másikat, gondolod, de addig még sok kilométer vár rád: a sátor már szétszedve, a gumipókok kiterítve a nyergen, pár perc és mehetsz tovább a hegyek közé. 
A borostád sunyin kapaszkodik bele a bukósisak bélésébe, amikor fejedre húzod és becsatolod: a kéthengeres már jár, a finom rezgések kövér csöppekben csurdítják meg a plexin a hajnali pára maradékát. Lehetne drágább, lehetne újabb, lehetne erősebb motorod, de minek? Az Africa Twin rég veled van: bejártátok a kopár déli hegyeket, az illatos északi zöld fenyveseket. Voltatok a romantikus keleten és a komfortos nyugaton is – mindenhol más a levegő, de egyvalami közös: a 750-es Honda karburátorai ugyanolyan lelkesen szippantanak belőle, hogy történjen valami, amikor odacsavarod a gázmarkolatot.


Most írjunk nektek lóerőt, nyomatékot vagy méreteket? Minek? Ez a motor nem erről szól, hanem a partneri viszonyról, rólad, meg a V2-ről, ami finom járásával ott duruzsol a lábad között. Nem akar téged irányítani, de azt sem hagyja, hogy önfejűsködj – az Africa Twin egy olyan barát, amelyiket a karakteréért szeretsz, na meg azért, mert ott van veled, amikor szükséged van rá. 
Emlékeztek még a legendás időkre? Amikor Párizsból indult és tényleg Dakarig ment az autók, motorok és kamionok serege – akkor alapozta meg a japán gyártó a máig töretlen sikerét a nagyendurók kategóriájában. A Honda első győzelmét a legendás Cyrill Neveu szerezte meg 1982-ben: a kék-fehér-piros egyhengeres sokaknak beégett a retinájába, de a későbbi piaci sikerek az NXR-750R-nek voltak köszönhetők: amikor 86-ban rajthoz álltak vele, azonnal megszerezték a dobogó mindhárom helyét. Még háromszor nyerték meg zsinórban a Franciaországból Közép-Afrikába tartó őrült száguldást, így amikor 1988-ban megjelent az XRV, magától értetődő volt, hogy a sport marketingértékét kihasználják – innen az Africa Twin név.


Ugyan a szériamotornak nem nagyon volt köze a versenygéphez, de a vágykeltő külsőt megkapta, így aki embert próbáló túrákról ábrándozott úttalan utakon, nehezen tudott ellenállni. Az első széria, az RD03 még 650-es blokkal, szóló első tárcsafékkel kellette magát. Két évvel később megérkezett a legenda, amit ti is megtalálhattok a Red Baron kínálatában.
Az RD04-et három évig gyártották: a legnagyobb változás az első szériához képest a 750-re hizlalt blokk, amelynek teljesítménye 59 lóerő volt: a fehér vázas, arany felnis túramotor szinte kiabált azért, hogy felpakold és nekivágj azoknak a szakaszoknak, ahová utcai motorral nem mertél elindulni.
Ugyan a kétmázsás tömege nem kevés, de a jó geometria, a nyomatékos motor, a széles kormány jó vezethetőséget tesz lehetővé. Az Africa Twin még az igazi túraendurók korában született, így a 21-es első kerék magától értetődő. A négyszög szelvényekből hegesztett bölcsőváz modernnek számított, akárcsak az első, 43-as teleszkópokat kiegészítő Pro-link alumínium lengővilla központi rugóstaggal, progresszív himbarendszerrel. 


A 220 milliméteres rugóút ma is remek értéknek számít a túraendurók kategóriájában. További erénye a gépnek a folyadékhűtésű, 52 fok hengerszögű V-motor. Hengerenként három szelep és két-két gyertya, láncos OHC vezérlés – ha jól bánnak vele, ez a felállás nem csak ígérgeti az örök életet, de teljesíti is. Azoknak, akik a hagyományos karburátoros technológiában bíznak a világ végi utakon, jó hír, hogy a Hondát két, 34mm torokátmérőjű vákuumos porlasztó táplálja.
Akinek több bizonyosság kell arról, hogy miért vált állócsillaggá az Africa Twin, nézzen meg pár videót a youtube-on, keressen rá a motoros utazók történeteire. Ezt nem arra tervezték, hogy világjárónak nézzünk ki, hanem arra, hogy tényleg bejárjuk a Földnek azt a felét, ahol nincsenek határidők és nem kell reggelenként megborotválkozni sem.

 

Műszaki adatok

Motor: folyadékhűtésű, négyütemű, kéthengeres V-motor, 52 fokos hengerszöggel 
Hengerűrtartalom: 742 cm3 
Csúcsteljesítmény: 59 LE (43 kW)/7500 ford./perc 
Ülésmagasság (mm): 880 
Menetkész tömeg (kg): 223 
Üzemanyagtartály mérete (l): 23

 

2022.04.26