Tényleg jó lehet mindenkinek? Igen! - YAMAHA MT 07 -

A helyzet az, hogy a cégnek nem volt igazán erős kínálata az utcai belépőmodellek között. Ott volt sornégyes XJ6 meg az egyhengeres, kedves csettegőként megismert MT-03 – nagyon kellett valami vérpezsdítő gép a sorba.

A típusnév 07-es száma akár a hengerűrtartalomra is utalhatna – 689 köbcentis – ha nem tudnánk, hogy az MT-01 1600, az MT-03 meg 660 köbcentis volt. A sorszámos család legalább formailag egységes, hiszen mióta léteznek, egy kicsit mindig eltérnek a fősodortól, és ezt vegyük dicséretnek. Modern, diszkréten jövőbe néző, ám mindezek mellett mégis befogadható a konzervatívabb motorosoknak is.

Badarság lenne azt állítani, hogy a Yamaha ezt túragépnek szánta volna, igaz, a vezető nyeregszakasza a kinézet ellenére egész komfortos, igaz, az utasnak nem lesz ennyire jó helye. A formatervezők nem bliccelték el az ergonómia előadásokat – ha 165 centis nő, ha 190 centis férfi foglal helyet rajta, a testhelyzet meglepően magától értetődik; már két perc után úgy érezzük, mintha mindig is ezen ültünk volna. Az MT-07 hihetetlen rövidre húzza össze az ismerkedési fázist.

A digitális műszerpanel egyszerű és átlátható, de elég informatív is. Hála az égnek nem tolták túl, írja a fogyasztást, a tempót, a fordulatot, de a kezdők a fokozatkijelzőnek is örülhetnek majd. Az, hogy miért került a slusszkulcs a lámpához, nem igazán tiszta, de ennyit meg lehet bocsátani a tervezőknek.

A soros kettesekben mindig is jó volt a Yamaha – gondoljunk csak a régi XS-re, a modernebb TDM,TRX vagy Super Ténéné vonalra. Kis szerencsével ez a konstrukció is bekerülhet a legendák sorába, mert mindene meg van hozzá.

Simán kipörög 11 ezerig, jól veszi a gázt, kedveli a sportos perceket – ha még egy rendes kipufogót is kapna minden alapmodell, még nagyobb lenne a megelégedettségi faktor. 75 lóerővel gazdálkodhatunk, ami tulajdonképpen mindenre elég, senki nem fogja azt érezni, hogy valami öregecske kéthengeressel kellett kényszerházasságot kötnie.

A futómű nem túl bonyolult, de a gyári hangolás remek – még a nehezebb motorosok alatt is kellően reszponzív és könnyed marad, ami nagyon fontos, hiszen a 07-es vállaltan a kanyarok országos cimborájának lett kikiáltva. A fékrendszer sem elmaradott, ereje bőven elég ahhoz, hogy minden helyzetben – akár felpakolva, utassal is – megfogja az alapból 179 kilós Yamahát. A tank űrtartama 14 liter, ami az 5,5 literes átlagfogyasztást számítva is egész hosszú gurulásokat enged meg.

Kevés az univerzális motor mostanság, de ezzel jól megmutatta a Yamaha, mire képes: alkalmas kezdőknek, alacsonyabbaknak és kalandozni vágyó profiknak is. Hogy még az ára ugyancsak remek? Na, az már tényleg csak egy kellemes bónusz a sok finomság mellett.

 

Kelt. 2016.05.24.

Műszaki adatok

Motor: kéthengeres, folyadékhűtéses, 4 ütemű, DOHC, 4 szelepes

Lökettérfogat: 689 cm³

Furat x löket: 80,0 mm x 68,6 mm

Kompresszió: 11,5 : 1

Maximális teljesítmény:  55,0 kW (74,8LE) @ 9000 ford.

Maximális nyomaték: 68,0 Nm (6,9 kg-m) @ 6500 ford.

Váltó: állandó áttételű, hatfokozatú

Hajtás: lánc

Első felfüggesztés: teleszkópvillák

Első rugóút: 130 mm

Hátsó felfüggesztés: lengőkaros,

Hátsó rugóút: 130 mm

Első fék: hidraulikus kettős tárcsafék, Ø 282 mm

Hátsó fék: hidraulikus tárcsafék, Ø 245 mm

Első gumi: 120/70 ZR 17M/C(58W) (Tubeless)

Hátsó gumi: 180/55 ZR 17M/C(73W) (Tubeless)

Teljes hossz: 2 085 mm

Teljes szélesség               : 745 mm

Teljes magasság: 1 090 mm

Ülésmagasság: 805 mm

Tengelytáv: 1 400 mm

Minimális hasmagasság                : 140 mm

Feltöltött tömeg (olajjal és üzemanyaggal): 179 kg / ABS 182 kg

Üzemanyagtank kapacitása: 14 L

Olajtank kapacitása: 3,0 L

2016.05.24