A Red Baron Törökbálinti, Győri és Pécsi üzletében évek óta az egyik legszínesebb készletösszetétel várja az ügyfeleket. Kis és nagy ccm-es, idősebb, fiatalabb, sőt teljesen új, 2015-ös modellek közül válogathatsz kedvedre.

Az elmúlt számban írtunk a kedvezményes olajkampányról. Emlékeztetőül: 5e ft-ért cserélünk neked olajat munkadíjjal együtt Kérj időpontot, mert a kampány május végéig tart !

Mi is a Festa?

A spórolós cruiser Elsőre úgy néz ki, mint egy óriás cruiser, ám közelebb lépve látszik, hogy ezt bizony méretarányosan kicsinyítették a japán mérnökök.

A motoroknál a Red Baron tudja! A rendszeres időszakos átvizsgálás és olajcsere szakszerűen elvégezve.

Jó hír azoknak, akik eddig vártak a motor vásárlással.

2015 március 15.-től a 2014. évi CII. Törvény szerint vasárnap zárva tartjuk üzletünket, egyidejűleg hosszabbított nyitva tartást vezettünk be.

Ugyan a Yamaha már a hatvanas évek elején is készített terepre alkalmas motorokat, de ezek az amerikai piacon kínált gépek az utcai típusaik módosított, scrambler változatai voltak csupán. Szélesebb kormány, bütykös gumi, magasabbra húzott kipufogó – arra jók voltak, hogy a cég megvesse a lábat a szegmensben.

Minden Japán gyártmányú motor az üzletünk alapja, ezért: Ha van a tulajdonodban, vagy baráti körödben eladó motorkerékpár, vagy cserélni szeretnél, bátran keress fel minket!

Mint, ahogy már előző számunkban jeleztük, Festa elnevezéssel, folyamatos kedvezményes készlettel várjuk a motort vásárló ügyfeleinket.